Mint annak idején


Azt mondja a feleség a férjének:
- Így, hogy nincs rajtad a szemüveged, olyan jól nézel ki,











Egyházi emlékmű lesz a Lenin-szoborból


Bacsinszky Andrásnak, a Munkácsi Görög Katolikus Egyházmegye néhai





Az oldalt

látogató nézte meg.

Belépés

„Mindig a hölgyek irányítanak”


Interjú a Bálintot alakító Csonka Andrással
A népszerű színész, Csonka András is szerepet kapott a Duna Televízió ősszel képer- nyőre kerülő új sorozatában, a Diplomatavadászban - bár ő nem egy becserkészendő diplomatát, hanem az egyik főszereplő hölgy, Eszter férjét alakítja. Az ismert művésszel többek között a család fontosságáról és az elvált apák helyzetéről beszélgettünk, de természetesen szóba került a Família Kft. is.






BUDAY-SÁNTHA ATTILA


Vidéki élet- formáról,
gazdál- kodásról, holland
és német telepe- sekről


SZIRMAI S. PÉTER INTERJÚJA


Buday-Sántha Attila agrármérnök, vállalatgazdasági szakmérnök, egyetemi doktor, majd a közgazdaság-tudomány kandidátusa. 1994-től a Magyar Tudományos Akadémia doktora, 1989 óta a Janus Pannonius Egyetem Közgazdaság-tudományi Karának agrár-, környezetés regionális gazdaságtani tanszékvezetője. Érdeklődési területe az agrár- és vidékpolitika, a környezetgazdálkodás és a regionális fejlesztéspolitika. Hazai és nemzetközi regionális versenyképességi és fejlesztéspolitikai kutatások vezetője.





„Olyan gyűjteményeket szeretnék létrehozni és megmutatni másoknak, amelyek a kereskedelmi médiában egyáltalán nincsenek jelen.”


Interjú Szőke Andrással
Szőke András
nem mindennapi ember. Az elsősorban színész- ként, amatőr filmesként, rádiós műsor- vezetőként ismert sokoldalú médiaszemélyiségről néhányan talán még azt is tudják: nehéz sorsú gyermekek vizuális nevelésével foglalkozik, valamint helytörténeti múzeum kialakításának tervén dolgozik lakóhelyén, Taliándörögdön, ahol számtalan közösségi szervezetnek is tagja.





Út a szereteten keresztül, avagy vihar utáni csend


Kaliba Andrást néhány héttel ezelőtt meglehe- tősen viharos körül- mények között nevezték ki a nyírbátori Báthory István Gimnázium és Szakközépiskola igazgatójává. A megyei közgyűlésben kisebb politikai csatába torkollott az igazgatóválasztás, a tantestület pedig az ülésen tüntetett a korábbi igazgató mellett. Nyilván, ilyen előzmények után nem könnyű helyzetben egy vezető. Most, közvetlenül a tanévkezdet előtt, arról kérdeztük, milyenek az első tapasztalatai.





Húszéves a Lembergi Magyarok Kulturális Szövetsége


Meglepő módon a megérkezés után rövid időn belül otthon érzi magát a Kárpátaljáról jött vendég Lembergben, az immár egymilliósra duzzadt galíciai nagyvárosban. Különösen az ódon belváros hangulata ragadja magával az embert. A monarchiát idéző békebeli időkre emlékeztetnek a XIX. század második felében, a XX. század elején emelt gyönyörű középületek, bérpaloták, a hangulatos, a jó idő beálltával a nyári pavilonjaikat is megnyitó kávézók, sörözők. A korábbi, évszázadok épületei pedig a tisztes jólétről, a különböző mesterségek és művészetek megbecsüléséről, mindenféle polgári erény tiszteletéről árulkodnak.





Látta Gagarint, tolmácsolta Hruscsovot


Kulcsár István sokat publikál, de nem csak blogol, két könyve is megjelenik

Bármely kvízműsorban milliókat lehetne nyerni a következő kérdésre adott helyes válasszal: járt ugyan négy gimnáziumba, de nem érettségizett, három egyetemen tanult és diplomázott is, ki ő.





Tartalom átvétel