Mint annak idején
Azt mondja a feleség a férjének:
- Így, hogy nincs rajtad a szemüveged, olyan jól nézel ki,
2010, szeptember 2 - 20:30.
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
- Tovább
Azt mondja a feleség a férjének:
- Így, hogy nincs rajtad a szemüveged, olyan jól nézel ki,
Bacsinszky Andrásnak, a Munkácsi Görög Katolikus Egyházmegye néhai

Ebben az évben július 9-12. között kerül megrendezésre Kisvárdán a hagyományos focitorna, a Kisvárdai Focinyár.
Az 5+1-es csapatlétszámmal, 44x22 m-es pályán játszott meccsekre elsősorban a Várkertben és a Bessenyei Gimnáziumban kerül sor, füves pályákon. Szálláslehetőségekről a Bessenyei Gimnázium és a Kemping, illetve a Vár Hotel-Motel gondoskodik.
A felnőtt és Old Bolys’ (35 éven felüliek) kategóriában kiírt versenyekről a 06-20/555-7346-os telefonszámon és az mkaroly49@freemail.hu e-mail címen tájékozódhatnak.

A hét végén rendezték meg Kisvárdán, a Bessenyei György Gimnáziumban a leány labdarúgó diákolimpia III.-IV. korcsoportos országos döntőjét, melyben megyénket a szakolyiak és a petneháziak képviselték. Mindkét csapat remekül helytállt, hiszen a húszfős, rendkívül rangos mezőnyben Szakoly az ötödik, Petneháza pedig a hetedik helyet szerezte meg. A döntőben a Kapuvár csapata végzett az első helyen. A petneházi Oláh Adriennt emellett beválasztották a torna All Star csapatába is.
A PSV Eindhoven utolsó hazai mérkőzésén, melyet vasárnap játszottak az FC Groningen ellen már nem volt különösebb tét. Ennek ellenére nyilván nagyon jól szórakozott az a mintegy félszáz nyírlugosi néző, akik Dzsudzsák Balázs meghívására a helyszínen tekinthette meg a teltházas összecsapást.
A dehir.hu közlése szerint annak a lehetőségét is vizsgálják, hogy a régi Nagyerdei stadion helyén épül meg az új aréna.
Mivel ott nem lehet a jelenleginél magasabb épületet emelni, felmerült, hogy méterekkel a felszín alá süllyesszék a pályát.

Budapest, 2010. február 26., péntek (OTS) - Az NB2.hu és a TOBET.com díjazta a másodosztály legjobbjait.
A TOBET.com szponzorálásával a Champs Sport Pubban került megrendezésre az NB2.hu által létrehozott díjátadó gála, amely keretein belül a másodosztályú labdarúgó-bajnokság legjobbjait ismerték el.
A magyar válogatott a már jól ismert Svédország ellen kezdi meg az EB-selejtezőket, idegenben, szeptember 3-án. Négy nappal később Moldova lesz az ellenfél, hazai pályán, majd az októberi dupla fordulóban San Marino (itthon) és Finnország (idegenben) lesz a két riválisunk. A 2012-es lengyel-ukrán közös rendezésű kontinenstornáért zajló sorozatot szintén a finnek elleni hazai meccsel zárjuk.
A válogatott programja:
2010. szeptember 3.
Svédország - Magyarország
2010. szeptember 7.
Magyarország - Moldova
A Debreceni Egyetem, Debrecen Megyei Jogú Város és a DVSC Futballszervező Zrt közreműködésével szervezés alatt áll a Debreceni Labdarúgó Akadémia megalapítása. Az akadémia elhelyezésére Debrecen-Pallagon kerül sor, ahol a Debreceni Egyetem Balásházy János Gyakorló szakközépiskolája, gimnáziuma és kollégiuma nyújt oktatási hátteret.
A sajtóhírek szerint több sportoló támogatásával bedvány készül az Alkotmánybírósághoz a Sporttörvény azon új rendelkezéseinek megsemmisítéséért, amelyek az olimpiai járadékot - a letöltendő szabadságvesztés büntetésen kívüli egyéb esetekben is - évekre megvonják a járadékostól. Ezzel kapcsolatban a az Önkormányzati Minisztérium az alábbi közleményt adta ki.
Január 16-án Kisvárdán, a Városi Tornacsarnokban teremlabdarúgó tornát rendeznek, melyen megyei és amatőr csapatok lépnek pályára. A mérkőzéseket 44x22 m-es pályán, 5x2 m-es kapuval bonyolítják. Bővebb információ kérhető Mészáros Károlytól (06/20-555-7346, mkaroly49@freemail.hu). Nevezni január 14-én 12 óráig lehet, a sorsolás ugyanezen a napon 18 órakor lesz a Városi Tornacsarnokban.
Január 19-től 30-ig Budapest és Debrecen ad otthont a futsal EB-nek.
Az EB csoportbeosztása:
A-csoport
Magyarország
Csehország
Azerbajdzsán
B-csoport
Olaszország
Ukrajna
Belgium
C-csoport
Oroszország
Szerbia
Szlovénia
D-csoport
Spanyolország
Portugália
Fehéroroszország
Kezdőlapnak beállít
Kedvencekhez!
Kapcsolat
Magunkról
Partnereink
Linkajánló
olvasó tartózkodik.
Amennyiben öröm vagy bosszúság érte, valamilyen társadalmi
jelenséggel vagy lapunkkal kapcsolatban szeretné kifejteni véleményét,
esetleg úgy gondolja, hogy segítségére lehetünk: írjon nekünk!
E-mail: info@nap-kelet.hu
Állás
Ingatlan
Jármű
Számítástechnika
Egyéb
Apróhirdetés feladása