Mint annak idején


Azt mondja a feleség a férjének:
- Így, hogy nincs rajtad a szemüveged, olyan jól nézel ki,











Egyházi emlékmű lesz a Lenin-szoborból


Bacsinszky Andrásnak, a Munkácsi Görög Katolikus Egyházmegye néhai





Az oldalt

látogató nézte meg.

Belépés

Jól felkészült a Jonatán Akció Osztály


A Szabolcs - Szatmár - Bereg Megyei Rendőr - főkapi- tányság Jonatán Akció Osztálya a nemzetközi kommandós verseny erőnléti részén a megyei főkapitányságok közül a legjobban teljesített, csak a Terrorelhárító Szolgálat tudta maga mögé utasítani, míg összetettben 8. helyen végeztek a tizenhétből.





Schirilla Miskolctól Budapestig fut


Újra nagy futásra készül Schirilla György. Ezúttal a Miskolc-Jászberény-Budapest alkotta háromszög 43 városán és kisebb településén halad át szeptember 1-9. között.
Az édesapjától nemcsak nevét és az extrém sportteljesítmények iránti vonzalmat, hanem az egészséges életmód szeretetét is megöröklő sportember immár 11. alkalommal vállalkozik futásra a legkisebbekért. Tizenegy esztendeje évenkénti rendszerességgel ölti fel azért futócipőit, hogy „Jókedvet és egészséget vigyen” mind a beteg, mind az épkézláb gyermekeknek. Az egészségeseket arra kéri, hogy csatlakozzanak hozzá, és fussanak együtt vele az érintett településeken belül. A betegekhez maga látogat be a kórházakba, gyermekintézményekbe. Minden lány és fiú, akivel találkozik, emléklapot kap, de ő is visz magával mindenhonnan emléket: a futását végigkísérő kopjafára, amely útja zárásakor a budapesti Bethesda kórházba kerül, mindenütt szalagot kéretik kötni.





Már 400 000 látogató!


Az idei szezon 400 ezredik látogatóját köszöntöttük vasárnap a déli órákban az Oláh család személyében a Nyíregyházi Állatparkban. Ez azt is jelenti, hogy minden korábbi rekordunkat megdöntöttek: már a nyolcadik hónap végén csaknem 100 ezerrel vendéggel szárnyalták túl a tavalyi év statisztikáját.
Az Oláh- família Egyekről érkezett Sóstóra és nagy-nagy meglepetéssel és örömmel vette át a Park ajándékát, amelynek külön rangot is adott, hogy azt Csabai Lászlóné polgármester adta át a családnak.





Újabb dombrádi freestyle-sikerek


Karászi Roland ismét bizonyí- totta, hogy a magyar ember is tud példásan bánni a focilabdával
Dombrád
(Kovács Bertalan) - Mozgalmas nyarat tudhat maga mögött Karászi Roland (alias „Rocco”) dombrádi freestyler.
Június 19-én Zágrábban rendezték a SuperSport 2010 I. Freestyle Cup elnevezésű versenyt, amelynek keretében szerb, horvát és magyar labdazsonglőrök mérték össze tudásukat. A végső csatában Rolandnak sikerült a győzelem, s besöpörte a bajnoknak járó díjat.





Erős őrsparancsnok


A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei rendőrök erőemelő bajnok- ságán negyedik helyen végzett Bognár István r. őrnagy, a Rakamazi Rendőrőrs parancsnoka.
Bár az őrnagy jelenleg Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében teljesít szolgálatot, korábban Borsodban dolgozott és jelenleg is ott lakik, így meghívottként vehetett részt a szombati rendezvényen.
Fotó: B-A-Z MRFK





Ágyúval a jégverés ellen


Hat magyarországi vállalkozásnál tesztelik azokat a jégvédelmi ágyúkat, amelyeket a Debreceni Egyetem szakemberei fejlesztettek ki.
Az eddigi tapasztalatok és tesztelések alapján a berendezés eredményes megoldás lehet a jégesők elleni küzdelemben. Egy ágyú ugyanis 80 hektáros területen is képes megvédeni a gyümölcsültetvényeket, valamint sms üzenettel, telefonhívással is indítható vagy leállítható.





Oktatói siker


A krakkói Andrzej Frycz Modrzewski Egyetem tiszteletbeli professzora címet kapta dr. habil Láczay Magdolna a Gazdasági és Társadalomtudományi Kar főiskolai tanára 2010. június 13-án az egyetem tízéves fennállása alkalmából rendezett ünnepi szenátusülésen. A fiatal krakkói magánegyetem egy évtized alatt Lengyelország legdinamikusabban fejlődő egyetemévé vált, jelenleg 9 fakultásán 17.000 hallgató tanul 1400 oktató vezetésével. Az egyetemen folyó oktatás magas színvonalát jelzi, hogy az oktatók közel egynegyede egyetemi tanár.





Életmentő eszközök a kórháznak


Évente mintegy 1000 újszülött, illetve 1600 csecsemő és gyermek gyógyítását segítik azok az eszközök, melyeket tegnap kapott a Szatmár-Beregi Kórház és Gyógyfürdő Gyermekosztálya a K&H 2009-es kártyás akciójának köszönhetően. A K&H Csoport a magyar gyermekegészségügy elkötelezett támogatójaként a K&H MasterCard kártyaprogram keretében minden ezer forintos vásárlás után egy forintot utal a K&H gyógyvarázs programnak.





Az ungvári tévéseké az Arany Mikrofon Díj


Május 26. és 30. között került sor Balatonkenesén az Európai Tévériporterek Kupájára. A verseny szép kárpátaljai sikerrel zárult.
A megmérettetésen tíz ország 24 forgatócsoportja versenyzett az Arany Mikrofon Díjért. A fődíjat végül a Kárpátaljai Megyei Állami Televízió Makszim Melnyik rendező, Vass Tamás operatőr és Kovács Géza szerkesztő összeállítású stábja nyerte.





Lételeme a versenyzés


A kisvárdai diáklány kilenc éve rend- szeresen teszteli tantárgyi tudását
Kisvárda
(Kovács Bertalan) – Volta- képpen a kisvárdai Maklári Judit azóta versenyez, amióta kisiskolásként átlépte a Vári Emil Általános Iskola kapuját. A diáklány a kisvárdai Bessenyei György Gimnázium és Kollégium 9.e osztályos diákjaiként idén igen rangos díjban részesült: nemrégiben a megyéből egyetlen középiskolásként átvehette a Megyei Pedagógiai, Közművelődési és Képzési Intézet által adományozott Tehetség-díj 2010 elnevezésű elismerést.





Tartalom átvétel